rss
adóbevalláskor adó 1+1 felajánlás madarak, fák, erdő, természet, madárkórház környezet
  • Sikeres volt a Családi Napunk

  • Sikeres volt a Családi NapunkÉlmények, tapasztalatok, tárlatvezetés, és sok érdekesség várta a családi napon a résztvevőket. A Csermely Környezetvédelmi Egyesület 2017. július 29-30-i hétvégén, a turisztikai főszezonban Családi napot szervezett, melyen 82 fő vett részt. A program megnyitójára 2017. július 29-én, szombaton délelőtt 10 órakor került sor a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástárban. A megnyitót követően az események több helyszínen forgószínpad szerűen zajlottak.

    A résztvevők egy része élménypedagógiai elemekkel tarkított tematikus tárlatvezetés keretében tekinthette meg a Tudástár kiállításait, melyen a múzeumpedagógusok az egyes fajok Szegedhez kapcsolódó kultúrtörténeti jelentőségét is kihangsúlyozták. A többiek interaktív foglalkozásokon a kémia és a fizika tudományok rejtelmeibe kaptak bepillantást, úgy hogy a kísérleteket szakmai felügyelet mellett önállóan végezhették el. Az egyes egységek 1 órás időintervallumban váltogatták egymást. A résztvevők egész nap természetes anyagok felhasználásával kézműves foglalkozásokon fejleszthették kreativitásukat.

    pillanatképek a családi napról

    Az ebédszünetet követően az érdeklődők a tematikus városnéző séta során Szeged kulturális és építészeti értékeivel ismerkedhettek meg. Szakképzett idegenvezetők segítségével ellátogattunk Szeged kiemelkedő turisztikai helyszíneihez, így a Hősök kapujához, a Dóm térre, a Tisza-partra, a Belvárosi hídhoz, a Móra Ferenc Múzeumhoz, a Várhoz, a Nemzeti Színházhoz, a Széchenyi térre, a Kárász utcára, a Klauzál, a Dugonics és az Aradi vértanuk terére. A városnézés központi témája Szeged főutcája, a Tisza-folyó és a város kapcsolata volt. A séta során említést tettünk az 1879-es nagyárvízről, a 2000-es cianid szennyeződésről, a tiszavirágzásról, a folyó logisztikai és turisztikai szerepéről.

    2017. július 30-án, vasárnap 9 órakor indultunk a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar főépülete elől a Boszorkány-szigetre. Sétánk során útba ejtettük a Klinika kertet és az Árvízi emlékművet. A Boszorkány-sziget szeged központjához közel fekvő hullámtéri erdő, amely mind természeti, mind kulturális szempontból jelentős helyi értéket képvisel. Idegenvezetőnk Mihály Péter elmesélte a terület kultúrtörténetét, beszélt a szegedi boszorkányperekről. Biológusaink megismertették a résztvevőket a hullámtér és a város madárvilágával, valamint kipróbáltatták velük a fűháló használatát, így számos rovart sikerült megfigyelniük. Szakembereink irányítása mellett meghatároztuk a Tisza vizének fizikai és kémiai jellemzőit.

    Családi nap, érdekes tárlatvezetés

    Egyesületünk a rendezvényt (és a Tudástárat) a média mellett szórólapokon, valamint internetes felületein népszerűsítette.

    Élményprogram családoknak


Környezetvédelem, természetvédelem

Az egyesület által végzett környezetvédelmi és természetvédelmi tevékenységek és intézkedések összessége segíti a környezet veszélyeztetésének, károsításának, szennyezésének megelőzésének, a kialakult károk megszüntetésének és az eredeti állapot helyreállításának véghezvitelét. Környezetvédelmi szempontból környezetnek az embert körülvevő élő és élettelen tényezők összességét nevezzük. Természetvédelmi tevékenységünk legfőképp a védett természeti értékek megóvása, gyakorlására felé irányul, illetve a természeti rendszerek egészének megóvására, lehetséges gyarapítására is célunk.

Adó 1 százalék

Környezetvédelmi tevékenységeinkbe tartozik a föld (talaj, kőzetek és ásványok, barlangok, a domborzat) védelme, a vizek (felszíni vizek és felszín alatti vizek) védelme, a levegő védelme, az élővilág (növényi, állati, mikroorganizmusok) védelme, a táj védelme, a települési környezet (lakóterületek, mezőgazdasági területek, ipari területek) védelme, a talajvédelem, a vízminőség védelme, a zajártalmak, sugárzás, hulladékkezelés mikro és makro szinten.

Egyesületünk környezetvédelmi feladatait aktív és passzív formában is végzi legfőképp azért, hogy az ember által okozott, vagy okozandó kár minimalizálását véghezvigyük, a természetes és mesterséges (épített) környezet, azaz az ember és annak szűkebb - tágabb környezete érdekében.

adóbevalláskor 1 százalék felajánlás, környezetvédelem természetvédelem, madárkórház
Egyesületek alapítványok támogatása,
adó 1 százalék szervezet kereső

  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld - Kertműves Tudástár Kisteleken

    Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld - Kertműves Tudástár Kisteleken2015 márciusában indítottuk el a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával megvalósuló, Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld - Kertműves Tudástár Kisteleken projektünket. Programunk arra a problémára igyekszünk reagálni, miszerint a vidékiek, elvesztve életlehetőségeiket, építő emberi kapcsolataikat, nem ismerik fel azokat az erőforrásaikat, melyeket mobilizálva helyben is minőségi életet élhetnének. Egymástól elszigetelve létezik város és falu, kereslet és kínálat, elméleti és gyakorlati tudás.

  • Általános és középiskolai előadások

    Általános és középiskolai előadásokDiavetítéses előadásainkat a Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megye oktatási és kulturális intézményeinek felkérésére tartjuk, melyek a természet- és környezetvédelem legkülönbözőbb témaköreit ölelik fel. Amennyiben egyesületünk szakembergárdája nem megfelelően felkészült a felmerült téma bemutatására, akkor külső szakértőt kérünk fel az előadás megtartására. A Csermely Környezetvédelmi Egyesület természetvédelmi és környezetvédelmi tevékenységei mellett fontos feladatköre az oktatás, az ismeretterjesztés, a szemléletformálás.

  • Terepi kirándulások

    Terepi kirándulásokA Magyarországon, de legfőképpen a Dél-Alföldön szerencsére még számtalan természeti kincs rejtőzik, melyek többségét a nagyközönség számára is be kell mutatni. A nyilvánosság bevonása a megőrzésük egyik fontos záloga lehet. Ezért minden évben havi rendszerességgel kirándulásokat szervezünk az ország és a régió természeti értékeinek felderítésre és megismerésére. Ha Önnek vagy családjának, munkatársainak, kisebb - nagyobb közösségének kirándulási terve van vagy táboroztatná fiatalabb családtagjait, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot, vegye igénybe segítségnyújtásunkat.

  • Őszi cikksorozat a biogazdálkodásról, természetközeli kertművelésről

    Őszi cikksorozat a biogazdálkodásról, természetközeli kertművelésrőlHatalmas előnyben vagyunk, ha kertes házzal, földdel rendelkezünk. Hazánk lakosságának kb. 2/3-a városban, vagy városias környezetben él, így akik vidéki környezetben élhetünk, ne felejtsük el, nagy kincs a birtokunkban lévő földterület, még ha csak egy zsebkendőnyi parcelláról is van szó. Itt mi dönthetünk róla, milyen növényt, annak milyen fajtáit és legfőképpen HOGYAN termesztjük. Megdöbbentő milyen sok zöldség faj és fajta áll rendelkezésünkre, mennyire színes a választék szín, forma, íz, érési idő és még sok más tulajdonságot tekintve.

  • Fedezzük fel együtt a Szegedi Értéktár természeti kincseit!

    Fedezzük fel együtt a Szegedi Értéktár természeti kincseit!Szeretettel várjuk a kicsiket és nagyokat, a természet és kultúra iránt érdeklődőket a Csermely Környezetvédelmi Egyesület és az SZTE JGYPK Interaktív Természetismereti Tudástár közös rendezvénysorozatára. Helyszín: Szeged, Boldogasszony sgt. 6. II. emelet. A rendezvényeken a részvétel ingyenes, hiszen a rendezvénysorozatot a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta. Várunk mindenkit sok szeretettel a természeti kincsekkel teli Szegedi Értéktárba!

  • Kis Tudós Tábor - 2017. évi Tudástári nyári napközis tábor

    Kis Tudós Tábor - 2017. évi Tudástári nyári napközis táborKis Tudós Tábor - nagy sikert aratott a nyári táborozás. 31 fővel sikeresen zajlott le az öt napig tartó napközis táborunk. A programok között szerepelt fizikai, kémiai kísérletezés, mikroszopizálás, megismerkedtünk a 2017. év élőlényeivel, jókat játszottunk és kirándultunk a Tisza-parton és a Füvészkertben. Az egy hét alatt nem maradhatott el a kézműves foglalkozás sem. Egyik este megvizsgaltuk az Erzsébet Liget fáin élő rovarokat is. A résztvevőknek köszönjük, hogy velünk voltak, bízunk benne, hogy legközelebb még többen lehettek a "Kis Tudós Tábor" résztvevői között.

  • A Gaskó Béla-féle bogárgyűjtemény közkinccsé tétele

    A Gaskó Béla-féle bogárgyűjtemény közkinccsé tételeA Gaskó Béla-féle bogárgyűjtemény közkinccsé tétele:

    Szeretettel várjuk a kicsiket és nagyokat, a természet és a kultúra iránt érdeklödõket a Csermely Környezetvédelmi Egyesület és az SZTE JGYPK Interaktív Természetismereti Tudástár időszaki kiállítására.

    Helyszín: Szeged, Boldogasszony sgt. 6. II. emelet

  • Egy zseton több százezer forintot érhet!

    Egy zseton több százezer forintot érhet!2019. január 21-én indult és február 17-ig (4 hétig) tart a Tesco „Ön választ, mi segítünk” programjának szavazási szakasza, melybe a Csermely Környezetvédelmi Egyesület is bejutott. Most Tescóban vásárlók kezében a döntés, hogy ki nyeri a 400, 200 és 100 ezer forint összegű támogatást. Ehhez nem kell mást tenni, mint 2019. január 21. és február 17. között a vásárláskor kapott zsetont bedobni az áruházakban kihelyezett zsetongyűjtőkbe. A szavazatok számának függvényében dől el, hogy a Tesco mely kezdeményezést támogatja 400, 200, valamint 100 ezer forinttal. Nekünk minden szavazat számít.

  • Csermely Környezetvédelmi Egyesület bemutatkozása

    Csermely Környezetvédelmi Egyesület bemutatkozásaA Csermely Környezetvédelmi Egyesületet 2003-ban környezetvédelem és természetvédelem iránt elkötelezett barátainkkal alapítottuk azzal a céllal, hogy a régiónkba élő környezet- és természetvédelem iránt fogékony emberek tevékenységét összefogjuk, valamint ebben a témakörben felmerülő problémákat hatékonyan orvosoljuk. Természetvédő, környezetvédő tagságunk az ország több pontjáról szerveződött hallgatókból, tanárokból, kutatókból és e szakterület iránt érdeklődőkből áll.

  • Csíráztass! - meghívó ökoműhely prrendezvényre

    Csíráztass! - meghívó ökoműhely prrendezvényreCsíráztass! - Ökoműhely és tapasztalatcsere a téli csíráztatásról
    Ideje: 2016. február 11. (csütörtök)
    Helye: Kistelek Múzeumkert, Hátsó konyhaépület (Kistelek, Rákóczi u. 18.)
    Sok szeretettel várunk mindenkit egy baráti tapasztalatcserére, aki kipróbálná a friss csírák előállítását saját maga, családja vagy vásárlói számára. A tapasztalt csíráztatókra is számítunk, hiszen itt megoszthatjuk egymással a jól bevált praktikákat, házi módszereket.

  • Magos foglalkozást tartottunk ovisoknak

    Magos foglalkozást tartottunk ovisoknakA 'Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld', NCTA által támogatott projekt kertében, pénteken a Csermely Környezetvédelmi Egyesület lelkes csapata magos foglalkozást tartott a kisteleki Szivárvány Óvodában. Csodás alkotások születtek, miközben a gyerekek alaposan összeismerkedtek a sárgaborsóval, a vörös lencsével és a többi színes magocskával.

  • Beszámoló: ERASMUS+ projekt

    Beszámoló: ERASMUS+ projektAz R3 Tree egy 6 napos multilaterális ifjúsági csere, amely Magyarországon 2018. október 22-29. között, hat ország (Magyarország, Észtország, Spanyolország, Grúzia, Moldova és Örményország) részvételével, harminc 18-25 éves fiatallal és hat csoportvezetõvel valósult meg. Az R3 Tree projekt célja, hogy a fiatalok többet megtudjanak az erõforrás-menedzsmentrõl, vagyis a termelés csökkentésérõl, termékek újra felhasználásáról és újra hasznosításáról, miközben megismerik és jobban megértik a különbözõ kultúrákat, értékeiket, várakozásaikat, viselkedésüket és kommunikációjukat.

  • Értéktár, természeti és környezeti értékek felfedezése

    Értéktár, természeti és környezeti értékek felfedezéseA Csermely Környezetvédelmi Egyesület 2017-ben célul tűzte ki, hogy városunk lakosságának bemutassa azokat a természeti környezeti értékeket, és a hozzájuk kapcsolódó kultúrtörténeti vonatkozásokat, amelyek a Szegedi Értéktárban szerepelnek. A programsorozatot három szombati napból állt. A nyitórendezvényre 2017. szeptember 16-án a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástárban került sor, ahol a résztvevők megismerkedtek a Magyar Értéktár céljaival, felépítésével.

  • Alapítványi 2017-es ösztöndíj, Deutsche Bundesstiftung Umwelt alapítvány

    Alapítványi 2017-es ösztöndíj, Deutsche Bundesstiftung Umwelt alapítványA Deutsche Bundesstiftung Umwelt német szövetségi környezetvédelmi alapítvány 2017-ban 13. alkalommal hirdeti meg németországi szakmai gyakorlati ösztöndíját
    - bármely tudományterületen
    - környezetkutatással, környezet- ill. természetvédelemmel, műemlékvédelemmel foglalkozó
    - végzős hallgatók, fiatal diplomások, doktoranduszok részére,
    - 6-12 hónapra,
    - kutatóintézetekhez, egyetemekre, az államigazgatásba, társadalmi szervezetekhez, vállalatokhoz.

  • Zöld Karácsony Meghívó

    Zöld Karácsony MeghívóEleged van már a Karácsonykor szokásos vásárlási lázból és a tömegből? Hiszed, hogy nem csak drága ajándékokkal tudsz szeretteidnek örömet okozni? Az Interaktív Természetismereti Tudástár és a CSEMETE Egyesület szeretettel meghív Titeket a "ZÖLD KARÁCSONY"-ra, ahol természetes anyagok felhasználásával készíthetsz karácsonyfa-, asztal- és lakásdíszeket családod és barátaid számára. Tegyük együtt szebbé és tartalmasabbá a karácsony előtti készülődést. Legyen idén is Zöld Karácsony.

  • Családi Nap

    Családi NapFedezzük fel együtt Szeged természeti és kulturális értékeit! Szerettel várjuk a kicsiket és nagyokat, a természet és kultúra iránt érdeklõdõket a Csermely Környezetvédelmi Egyesület és az SZTE JGYPK Interaktív Természetismereti Tudástár családi napjára. Csatlakozz Te és kedves családod is a közösségi és élményprogramunkhoz! Kirándulás és élmények Neked és az Eegész családnak! A rendezvénysorozatot Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta.

  • Kutatók Éjszakájára 2016 - Szeged

    Kutatók Éjszakájára 2016 - SzegedSzeptember 30-án délutántól késő estig rengeteg érdekes program és máskor nem látogatható helyszín várja a nagyközönséget. Tudományos előképzettség nélkül is nagy élményt jelent gyerekeknek és felnőtteknek is a programok látogatása. Mi is az a Kutatók Éjszakája?! Az Európai Unió Bizottsága több mint tíz évvel ezelőtt indította útjára ezt a kezdeményezést, hogy Európa-szerte megismertesse a fiatalokkal a kutatói pályát, annak szépségeivel és nehézségeivel együtt, népszerűsítse a természettudományokat, megmutassa, hogy kutatónak lenni izgalmas hivatás. A programok a látogatók számára ingyenesek!

  • A szegedi nagy árvíz emlékezete - családi nap

    A szegedi nagy árvíz emlékezete - családi napSzeretettel várjuk a kicsiket és nagyokat, a természet és kultúra iránt érdeklődőket a Csermely Környezetvédelmi Egyesület és a SZTE JGYPK Interaktív Természetismereti Tudástár családi napjára.

    Helyszín: Szeged, Boldogasszony sgt. 6. II. emelet.

    A rendezvényt Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatta.

  • Dél-Erdély legszebb tájain

    Dél-Erdély legszebb tájainNovember 9. (péntek): 6 órakor indulás Szegedről, a Rákóczi térről, határátlépés Nagylaknál. Első programunk Aradon lesz, a „magyar Golgotaként” ismert város a Maros partjára épült. A városnézés során ellátogatunk a Megbékélés Parkban, ahol újra felállították Zala György kiváló alkotását, a Szabadság-szobrot. A belvárosban egységes utcakép fogad bennünket, idézi a boldog békeidők hangulatát. Impozáns látványt nyújt a városháza, a színház és a Kultúrpalota. A Maroson átkelve, a vár mellett elhaladva érkezünk meg 1849-es kivégzések helyszínére.

  • Kis Tudós Tábor 2017. év

    Kis Tudós Tábor 2017. évA Csermely Egyesület Kis Tudós Táborát 2017. július 3-7. között a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástárában rendeztük meg, melyen 31 általános iskolás tanuló vett részt. A kémia laborban a Tisza vizének, a csapvíznek és egy kútból származó vízmintának a kémiai analízisét végeztük el, keményítővel kísérleteztünk, illetve cukrot égettünk, valamint tűzjelenséggel járó reakciókat tanulmányoztunk. A fizikateremben egyszerű légnyomásos és fényes kísérletekben gyönyörködhettünk.